Múzeumok Éjszakája 20102010-ben a Radó Antal Városi Könyvtár és Művelődési Központ harmadik alkalommal kapcsolódott be az országos rendezvénysorozatba.
Idén is nagy meglepetéssel készültek az intézmény dolgozói: korhű barokk ruhákba öltözve várták a látogatókat. A program központjában idén a Lamberg-kastély 18. századi freskóinak feltárása és restaurációja volt, a kisgalériában előadást és kiállítást is rendeztek ezzel kapcsolatban.
A látogatók a pincétől az emeletig bejárhatták a barokk kastély helyiségeit.
A pincében a Móri TDM Egyesület fehérboros szellemei ijesztgetés helyett vidám bortotó kitöltésére kérték a borkedvelőket, természetesen a jóféle móri borok kínálása mellett.
A földszinten és az emeleten kastélybarangolással egybekötve egy játékos feladványsorozat kitöltésére nyílt lehetőség. A kastély feltárt freskóiból például kockákat és puzzle-kat kellett kirakniuk a játékosoknak, zenefelismerés, helytörténeti kérdések, tánc egy barokk hölggyel - egy kis ízelítő a szórakoztató feladványokból.
A kastély első udvarában igényes zene szólt a felállított színpadon, a
Fugato Orchestra és a
Sapphyre Project zenekarok szórakoztatták a nagyérdemű közönséget. A program végén a tűzgyújtás is remekül sikerült a szervezőknek és az időjárásnak köszönhetően, így kiváló hangulatban ért véget éjjel kettőkor a rendezvény.
Móri Bornapok 2008
Advent 2007A Városháza elött felállított színpadon az adventi vasárnapokon a városi óvódák és iskolák előadásait láthatjuk. Gyerekek és felnőttek mutatják be szebbnél-szebb műsoraikat és dalaikat.
Az adventi gyertyákat Fenyves Péter polgármester úr és a történelmi egyházak képviselői közösen gyújtják meg az ünnepség keretében. Fotó:Hrubos Zsolt
Brindisi Szent Lőrinc Borrend bemutatkozása képekbenA Brindisi Szent Lőrinc Borrend 2001. szeptember 21-én alakult meg, mint magánszemélyek által létrehozott társadalmi szervezet.
A borrend szervezi a Szent György napi rendezvényeket, borversenyeket, borrendi avatást, a Móri Bornapok társrendezője, továbbá folyamatosan tartja a kapcsolatot a magyarországi és külfödi borrendekkel.
Tevékenységükkel öregbítik a Móri borvidék hírnevét, maguk és minden igaz borbarát örömére.Az alábbiakban a borrend életéből, rendezvényeiből láthatnak válogatást.
A fotókat a borrend tagjai készítették.
Móri Bornapok 2007Az alábbiakban válogatást láthatnak a Móri Bornapok eseményein, rendezvényein készült fotókból. Fotó: Hrubos Zsolt
Móri városképekAz alábbi képösszeállítás izelítőt ad abból a hangulatból, amit Mór város nyújt az ide látogatóknak.
A város közterei, műemlék épületei és szobrai, régi pincesora, parkjai és zöldövezetei virtuális és valódi sétára csábítanak.
Fedezze fel Ön is Mór kincseit, értékeit!
Wirth Sándor képeiWirth Sanyi bácsi az 1920-as években született és egész életét Móron élte le. Az évtizedek során nagy részben kedvtelésből gyűjtötte Mór város történelmének fotóanyagát és maga is sok fotón és amatőr filmen örökítette meg az embereket, középületeket, rendezvényeket, a XX. században Móron bekövetkezett változásokat. Gyűjteménye egy része a házában bekövetkezett tűz következtében elveszett, de a megmaradt anyag is jelentős helytörténeti értéket képvisel.
Régi fotó közül láthatnak honlapunkon egy kisebb válogatást.
Bornapok 2006A bornapi programkavalkád sokszínűségét illusztrálja ez a válogatás, amely a különböző helyszíneken, rendezvényeken készült 2006-ban. Látogasson el Ön is a Móri Bornapokra, ízlelje meg a jó borokat, ételeket, és kóstoljon bele a rendezvények nyújtotta kulturális és szórakoztató élményekbe is!
Bornapok 2005Bornapok 2005
Bornapok 2004Bornapok 2004
Bornapok 2003Bornapok 2003